Mire számíthatsz?

Sulinkban a legfőbb cél a zenei közösségépítés. Minél több lehetőséget szeretnénk biztosítani tanulóinknak, hogy tapasztalatot szerezhessenek a zene világában, akár hobbi vagy komoly szinten zenélnének. Egyénre szabott tananyag. Bármilyen életkorban, tudási szinttel kezdhetsz. Koncert, tábor, stúdiógyakorlat, workshopok, előadások, zenekari mentorálás… Számtalan lehetőség, de semmi nem kötelező.

Ismerd meg oktatóinkat

Zabos Regina

Endrédi Nóra

Janik Levente

Énektanár

Zabos Regina

Zabos Regina vagyok, vajdasági származású énekes, dalszerző és énektanár is. 🙂 

Én bár nem zenész családban nőttem fel, mégis azon szerencsések közé tartozom, akik elmondhatják, hogy ennek ellenére is már egész fiatal koruk óta a zene az életük része.

Kezdetben hegedülni, majd egy rövid ideig fuvolázni tanultam az alapfokú zeneiskolában Szabadkán. Az éneklés mindig jelen volt, bár sokáig nem gondoltam, hogy énekes lesz belőlem. Az általános iskolás éveim alatt énekversenyekre kezdtem el járni, ahol már elejétől fogva a dobogós helyen álltam, itt ismertem meg az első énektanárnőmet, akinek köszönhetően felvételt nyertem a Szabadkai Zeneiskola jazz-ének szakára.
Konzervatóriumi tanulmányaim után, 2015 szeptemberében költöztem Magyarországra.
Felsőfokú tanulmányaimat a Kodolányi János Egyetemen kezdtem el, ahol Pély Barnától tanulhattam. 2018-ban szereztem meg felsőfokú jazz-ének diplomámat.

2020-ban költöztem Budapestre. Szintén ebben az évben kezdtem el a közös munkát Geszti Péterrel és zenekarával. 

2022-ben az X-Faktor énektanára voltam.

Olyan előadókkal dolgoztam már együtt, mint: Rácz Gergő, Falusi Mariann, Varga Viktor, Stinky Bugs, Takács Nikolas, Godfater, Mrs. Columbo…
Rendszeres közreműködő vokalistája voltam az elmúlt években  ‘’A DAL’’ c. műsornak.

A 2023-as évben debütált első saját dalom, a ‘’Nem látlak’’.
Itt meghallgatod: https://ditto.fm/nem-latlak

Elismeréseim:

  • 2013 – Igéretes Tehetség Díj – 2013 – Vajdaság 30 legtehetségesebb diákja
  • 2013 – Made In New York Jazz Competition 2013 – 2. hely Jazz Vocal Category 
  • 2013 – Berklee 5 week program – 75% ösztöndíj
  • 2013 Talentum Fesztivál – Ada (SRB)  – 1.hely 
  • 2015 decemberében megnyertem a Fehérvár Hangja énekes tehetségkutató versenyt.
  • 2017- Golden Voice Hungary Országos Énekverseny – 1. hely

A tanítás már évek óta jelen van az életemben.
Kezdetben, az egyetemi éveim alatt tanítottam a Hang-Szín-Tér Alapfokú Zeneiskolában.
2017-től a Sándorfalvi Zenei Táborok rendszeres énektanára lettem.
2020-ban egy rövid ideig a 7Singing énekiskola énektanára voltam.
Azóta a magánoktatás van jelen az életemben, illetve 2023-as év novemberében csatlakoztam a Newskool Zenesuli tanári karához is.

Ha szeretnél tőlem tanulni, várlak sok szeretettel. 🙂

Énektanár

Endrédi Nóra

[Sun Syndrome]

„Művészetis általánosba jártam, ahol azon kevesek közé tartoztam, akik mindig csillogó szemekkel várták az ének órát. Itt ismerkedtem meg a zenesulis léttel fuvola tanszakon és itt kezdődött a 11 évig tartó kórus szenvedélyem is. Egy szerencsés véletlen folyamán két évig játszottam a Twist Oliver, illetve a Pinokkió musicalben gyerek szereplőként.
A színház után, lehetőségem volt vokálozni a Jazz and More Kórussal, Hajós András – Zenehajó lemezén, illetve volt pár fellépésünk a Modern Art Orchestrával. Itt énekeltem együtt először igazi naaagy zenekarral, rengeteg hangszerrel egy színpadon, ahol a nagybőgő még bőven kétszer nagyobb volt nálam.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban folytattam dráma szakon, majd megkaptam életem első énekes főszerepét a Vérnászban. Valahol ilyenkor kezdtem kapiskálni a szitut, hogy a zene nem csak egy kósza hétköznapi hóbort az életemben, hanem valami, aminek a hiányát kifejezetten rosszul viselem.
A Fodor Mihály Színjátszó Táborban először játszóként vettem részt, két éve pedig ének tanárként segítem a színjátszókat.
Gimi után nagy örömömre felvettek az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió ének tanszakára, ahol idén végzem a harmadik, egyben utolsó évemet.

Itt találkoztam a zenekarom nagy részével és mostmár két éve, hogy útjára indítottuk a Sun Syndrome zenekart. A banda által rendszeresen részt veszek alkotói folyamatokban: zene és dalszöveg írásban, illetve a szervezési feladatok ellátása is a mindennapjaim részévé vált. Rengeteg izgalmas helyzetet élünk meg együtt: kezdve a klub koncertektől, videoklipp forgatáson és live stúdió session-ön át a színházas közreműködésig.

Most pedig egy újabb nagyszerű feladat vár rám. Szeretnék valami olyat adni, ami színt csempész a hétköznapokba: ahol lehetőség van egyszerre tanulni és kikapcsolódni, elengedni és megmutatni magatokat, saját tempóban haladni, sokat nevetni, illetve megélni a saját tehetségeteket… mindezt egy ének óra keretein belül.
Izgatottan várom a közös munkát!:))”

Énektanár

Janik Levente

„Apukám révén színházban nőttem fel, ahol már egész kicsiként megismerkedhettem számtalan zenés előadással. Annyira megtetszett ez a világ, hogy nyaranta 2 fajta zenés színjátszó táborba is jártam, először mint résztvevő, később pedig segítőként/tanárként.

Általános iskolában több hangszeren is elkezdtem tanulni, mint például a dob, a klarinét, vagy a zongora. Aztán megkaptam az első gitáromat, amit már autodidakta módon fedeztem fel és társítottam az énekléssel. Elkezdtem dalokat írni, másokkal zenélni és fejleszteni magam. Míg nem, az egyik gimnáziumi fellépésem után olyan visszajelzéseket kaptam, amelyek felnyitották a szemem és rájöttem, nagyon szívesen foglalkoznék ezzel komolyabban. Így is tettem és onnantól kezdve majdnem minden évben tanítottam és korrepetáltam az alattam járó diákokat. 

Jelenleg az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán tanulok. Mellette pedig Singer-Songwriterként igyekszem gyarapítani saját szerzeményeim számát. Hogy mi a célom vele? Hogy valamit adhassak az embereknek, valami újat, valami megfoghatatlant: egy érzést, egy hangulatot, egy gondolatot, amit elraknak magukban a szívük mélyén, ami a hallgatóknak szól, ami megérinti őket.

Mindenki jelentkezését várom, aki szeret énekelni tudástól függetlenül, mert hiszem, hogy bárki fejleszthető, csak kellő türelem, idő és odafigyelés kell hozzá. „